2015. július 24., péntek

Nyári napközis tábor 2015


  A nyári szünetben ismét szerveztünk napközis tábort. Az alsós tagozatosoknak hirdetett foglalkozásokra 1-3. osztályig jelentkeztek diákok. A csoport tagjai közt voltak, akik már ismerték e tábort, de sok elsős is vállalkozott a táborozásra. Összesen 21 fő jelentkezett a kétszer egy hetes turnusokra.

   Ebédet az iskola menzájáról rendeltük, ahol Gabi néni mindig örömmel várt minket. 
  A rumi művelődési  ház nagytermében több alkalommal játékos foglalkozásokat rendeztünk: sorversenyek, kidobó, fogócska….  Két alkalommal Ildi néni (védőnő) is eljött.  Közreműködésével egészségneveléses foglalkozásokat tartottunk. Egyiken a táplálkozásé volt a fő szerep: szaglás, tapintás, ízlelés, látás alapján kellett felismerni fűszereket; zöldségeket, gyümölcsöket; egészséges-egészségtelen ételeket; főzéshez használt alapanyagokat. Totó, rejtvény megoldása; táplálékpiramis elkészítése; a táplálék útjának megismerése volt a feladat.
Másik alkalommal a mozgás került előtérbe. Lúdtalptornával kezdődött a feladatok sora, majd koncentrációt igénylő kéztornával folytatódott. Csapatokba rendeződve egyensúlyozás, labdadobás, labdás ügyességi feladatok, kötélmászás, hullahopp karikázás, ugrókötelezés, „céllövészet”… várta a gyermekeket. 
  Ezeken kívül délelőttönként gyalogtúrára is mentünk. Így jutottunk el a helyi Tűzoltókhoz, ahol Varga Károly Gyula, Czinder Imre és Sulyok Tihamér önkéntes tűzoltók fogadtak minket. A régi és jelenleg tűzoltásra használt eszközeiket ki is próbálhattuk. Vendégségben jártunk Szabó Luca családjánál, ahol trambulinozhattak a gyerekek. Elsétáltunk Rumkastélyba, ott a kastélyparkjában számháborúztunk, kipróbáltuk a játszótér elemeit, Kiss Tibor „kisvonatát”.
  Kerékpártúránk alkalmával Csempeszkopácsra kerekeztünk, ahol Szabó Bernát és Kincső várt minket. Nagy örömmel lovagoltak a gyerekek.
  
  Délutánonként a rumi könyvtár hűvös falai közt pihenhettek a táborozók: olvashattak, társasjátékozhattak, sokan szebbnél szebb rajzokat készítettek. Mese foglakozáson hangos könyvet hallgattunk, diafilmeket néztünk. Kézműves foglakozásokon nemezlabdák, virágos hűtőmágnesek, lufi-állatok, spatula-frizbik, jegyzettartók, jegyzetfüzetek, gyöngykarkötők készültek.

  Mindkét hétre egy-egy kirándulást is szerveztünk.  Beni  Ferenc  polgármester úr rendelkezésünkre bocsájtotta a község kisbuszát, melyet Horváth Sándor buszsofőr vezetett.
  Bükön a Napsugár Játszóház mindenki számára kellemes időtöltést jelentett. Az ugráló várak, trambulinok, kisbiciklik, gokartok, kiscsónakok… nagyon tetszettek a gyerekeknek.
  A rábahidvégi Csodaszarvas Tájház tanösvénye, kézműves foglalkozása, népi-játékos vetélkedést a drótkötél pálya kipróbálása zárta.

  A két hét alatt a felsoroltakból látszik, hogy a gyermekek tartalmas foglalkozásokon vehettek részt, s a szülők jó helyen tudhatták gyermekeiket. Pedagógus kollégák: Ágfalvi Ferencné és Koós Katalin tanítónők, Grubánovits Katalin; önkéntes segítők Orosz Zsuzsanna és Gyurkó Rebecca  felváltva segítettek a tábor megvalósításában, a művelődési ház dolgozói készségesen álltak rendelkezésünkre.
  Szeretném megköszönni az említett személyek és szervezetek segítségét, mellyel színesebbé tehettük a gyermekek napjait.
Lénártné Hustiker Erika
szervező