A rumi táncoslábak Balatonfüreden

Pattanjatok be a meseautómba és elmesélem, hogy hogy járta meg a hadak útját a Chirpy Band, iskolánk táncos lábú csoportja. A háziversenyről tovább jutottunk az országos bajnokságra. A kupafordulót Magyarország tengere mellett, Balatonfüreden rendezték meg. Nézzük hát, hogy is történt.

Szombat reggel mind a hat lánynak az ágya mellett megszólalt az ébresztőóra. Szerintem legszívesebben mindenki szétütötte volna egy kalapáccsal, de eszünkbe jutott, hogy mért is kell ilyen korán kikelni a meleg kuckóinkból. Kipattantunk az ágyból, és hamarosan már a buszmegállóban vártunk zuhogó esőben (ami igazából csak csöpögött) a limuzinunkat.. De hát sajnos a sofőr megbetegedett, és egy kisbusz jött értünk. Nem tartott sokáig, amíg a buszban felfedeztük magunkat, bár odafele még inkább hasonlítottunk egy kókadt virághoz, mint egy fürge nyúlhoz. De a hangulat egyre fokozódott. Amikor odaértünk a sportcentrumba, megtornáztattuk kissé elzsibbadt végtagjainkat. Lecuccoltunk az öltözőnkben, leültünk a nézőtérre, mert a mi délutánra voltunk beosztva. A produkciók lezsibbasztották az agyunkat, mert eleinte elég kispályások voltak, de aztán elkápráztattak minket jobbnál jobb táncokkal.

Ideje bevonulni az öltözőbe! Egy óra alatt készre sminkeltük magunkat, de aztán jött az edzőnk, és átalakította hajkoronánk, ami a hajlakktól betonkeménységű lett. Aztán beforrósítottuk izomkötegeinket, hogy kihozhassuk belőle a maximumot. Az adrenalin az egekbe szárnyalt bennünk, mikor már csak egy produkció volt hátra. Eljött a nagy pillanat, felmentünk a színpadra. Lábunk remegett, vártuk a zenét… Majd amikor megszólalt, minden idegesség elszállt, fülig érő mosoly futott az arcunkra, és kihoztunk magunkból a legjobbat, miközben a zalaegerszegi társaink tapssal bíztattak minket. Nagy kő esett le a szívünkről a sikeres produkció után. Nem maradt más hátra, mint mi is viszonozzuk a szurkolást Zalaegerszegnek, valamint az eredményhirdetésre várni. De rögtön eljött az is. Felhívtak minket és ellenfeleinket a színpadra. Én azt sem tudtam, hol vagyok akkor éppen, izgultunk nagyon. Végül a második helyezést kaptuk meg, aminek elmondhatatlanul örültünk. Hamarosan hazaindultunk a busszal, ahol jöhetett az ünneplés. A nyereménykaják betermelésével pótoltuk az elégetett kalóriánkat. Rebeka előkerített egy gumipókot, amellyel a csomagtartóból sikerült előhalászni a tatyóinkat. Nem telt bele sok idő és rázendítettünk az énekre, és körülbelül 2 órán keresztül fakadt a torkunkból a dal.

Majd végül megérkeztünk Rum Citybe. A buszsofőrünk és a kísérőink valószínűleg agykárosodást szenvedtek, de megígértük nekik, hogy a pszichológusi kezelést fizetjük.

Egyszóval ez egy felejthetetlen nap volt a 6 lány számára.

Takács Nóra