2020. január 28., kedd

Farsang 2020


Rumi Rajki István Kulturális napok


"A rumi születésű neves szobrászművészről elnevezett Rumi Rajki István Kulturális Napokat minden évben a magyar kultúra napja alkalmából szervezik meg. Az idei a huszadik programsorozat.
A vasárnap délutáni megnyitón dr. Balázsy Péter megyei jegyző köszöntőjében felidézte azt a pillanatot, amikor Kölcsei 1823. január 22-én befejezte a Himnuszt. A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük ezen a napon. A jegyző kiemelte a kultúra nemzetmegtartó jelentőségét, erejét.
A fellépők sorát meglepe­tésként két tanár – a rumi iskola irodalmi csoportjának vezetője, dr. Horváthné Farkas Ibolya és a Rumi Női kar vezetője, Várhelyi Zoltán – zenés műsora nyitotta meg. Az iskola irodalmi csoportjának diákjai kortárs műveket adtak elő. Ezt követte a Rumi Női Kar összeállítása. Vendégfellépőként a Gencsapátiban működő Kópic Néptánccsoport zárta a programot. Kísért a Boglya Népzenei Együttes.
Az ünnepélyes megnyitót követően a művelődési házban Tóth Csaba Munkácsy-díjas festőművész ajánlotta a közönség figyelmébe A világ a festők szemével című kiállítást, amelyet Lökkös József és Katona László műveiből rendeztek.
A Rumi Rajki István Kulturális Napok programjában a héten az iskolai programoké lesz a főszerep. A térség iskolái számára két versenyt is hirdettek. Ma képzőművészeti témájú vetélkedő lesz Rumi Rajki István műveihez kapcsolódóan. Szerdán komplex tanulmányi versenyre kerül sor."



Fotó: Szendi Péter