"A rumi születésű neves szobrászművészről elnevezett Rumi
Rajki István Kulturális Napokat minden évben a magyar kultúra napja alkalmából
szervezik meg. Az idei a huszadik programsorozat.
A vasárnap délutáni megnyitón dr. Balázsy Péter megyei
jegyző köszöntőjében felidézte azt a pillanatot, amikor Kölcsei 1823. január
22-én befejezte a Himnuszt. A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük ezen a
napon. A jegyző kiemelte a kultúra nemzetmegtartó jelentőségét, erejét.
A fellépők sorát meglepetésként két tanár – a rumi iskola irodalmi
csoportjának vezetője, dr. Horváthné Farkas Ibolya és a Rumi Női kar vezetője,
Várhelyi Zoltán – zenés műsora nyitotta meg. Az iskola irodalmi csoportjának
diákjai kortárs műveket adtak elő. Ezt követte a Rumi Női Kar összeállítása.
Vendégfellépőként a Gencsapátiban működő Kópic Néptánccsoport zárta a
programot. Kísért a Boglya Népzenei Együttes.Az ünnepélyes megnyitót követően a művelődési házban Tóth Csaba Munkácsy-díjas festőművész ajánlotta a közönség figyelmébe A világ a festők szemével című kiállítást, amelyet Lökkös József és Katona László műveiből rendeztek.
A Rumi Rajki István Kulturális Napok programjában a héten az
iskolai programoké lesz a főszerep. A térség iskolái számára két versenyt is
hirdettek. Ma képzőművészeti témájú vetélkedő lesz Rumi Rajki István műveihez
kapcsolódóan. Szerdán komplex tanulmányi versenyre kerül sor."
Fotó: Szendi Péter
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése