Bábszínház és a Szombathelyi Tankerület közös kezdeményezése
A Mesebolt Bábszínház megalakulása óta (1995.) fontosnak tartja, hogy olyan produkciókat állítson színpadra, melyek - a bábműfaj hagyományainak, értékeinek, új törekvéseinek bemutatása mellett - segítik a pedagógusok oktató-nevelő munkáját is. Célul tűzték ki azt is, hogy a bábszínház eszköztárának felhasználásával ne csupán a 4-9 éves gyerekeknek, hanem az idősebb korosztályoknak is készítsenek előadást. Számos olyan produkciónk született az elmúlt bő egy évtizedben, melyek célközönsége az általános iskolák felső tagozatosai, a középiskolások vagy éppen a felnőttek voltak.Mindezeket szem előtt tartva kezdték el 2018-ban a Királyok könyve című, Árpád-házi királyaink életét feldolgozó osztályterem-színházi sorozatuk létrehozását.
Elkészült 5 előadás:
- Történetek a Honfoglalásról
- Történetek Szent Istvánról
- Történetek Szent Lászlóról
- Történetek III. Béláról
- Történetek V. (Kun) Lászlóról
Nem bábszínházi előadásnak kell felfogni a Királyok Könyve részeit, sokkal inkább, bábszínházi eszközökkel próbálnak besegíteni a történelemoktatásba.
Ezen cél megvalósítása érdekében fogott össze a KLIK Szombathelyi Tankerülete és a Bábszínház. Nagy örömünkre elképzeléseink megvalósítását Az EMMI, Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter úr is támogatta. Így lehetővé vált, hogy a tankerület iskoláiba járó 5-6. osztályosok ingyenesen nézhessék meg a sorozat egy-egy részét, s 2021 októbere és decembere között a Bábszínház minden iskolába elviheti az előadásokat.
A mi iskolánkban 2021.11.24-én nézhették meg az 5. osztályosok, majd a 6. osztály tamulói is az előadást.
Forrás:
http://vaskarika.hu/hirek/reszletek/21016/kiralyok_konyve-a_mesebolt_babszinhaz_ajanlasa_iskolaknak/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése