Iskolánkban a 2022/23-as tanévben
az alsós osztályokban ismét meghirdettük az Erzsébet napközis tábort. Magyarország legnagyobb táboroztatási
programjába két turnusra adtuk be jelentkezésünket. Az első héten (II. turnus)
június 26-30-ig 55 gyermek kezdhette el a tábori életet; a második héten (III.
turnus) július 3 -7-ig 52 tanuló vehetett részt.
A pályázati kiírásban szereplő öt
szakmai témakört figyelembe véve igyekeztünk az eltérő korosztályú és a
különböző érdeklődésű gyerekek számára a hét minden napján olyan programot
szervezni, mely számukra érdekes lehet, ezért nem tematikus tábort szerveztünk.
Törekedtünk az egyes szakmai témák megvalósítását szolgáló foglalkozásokat,
alkalmakat lehetőség szerint élménypedagógiai módszerekkel a tanítók, a tanárok
segítségével megvalósítani, ezáltal maradandó élményeket nyújtani a gyerekek
számára.
Programjaink során volt
gyaloglás: a falujáró sétánk során, a Tűzoltószertár, helyi lakos
„levendulása”, a Rába-part volt a kiemelt célpont, de természetesen útunk során
érintettünk más nevezetességeket is pl.: Fűtőház, Szent László templom,
Szoborpark, Emlékezés parkja…. Ellátogattunk a környező településekre
kerékpárral. Így jutottunk el Csempeszkopácson át Vasszécsenyig, másik
alkalommal Rum-kastély érintésével Rábatöttösre vagy Zsennyére, a nagyobbakkal
egészen Nemeskoltáig. Megcsodáltuk a települések értékeit: templomokat,
haranglábat, kastélyokat és természetesen kipróbáltuk a játszótereket.
Buszos kirándulásunk alkalmával
első héten a Balatont céloztuk meg. A keszthelyi mólónál játszottunk, a Festetics –kastély
kiállító terei és a vadászati gyűjtemény nagyon tetszett a gyerekeknek. Második
héten az alsópáhoki BoboFun játékparkot kerestük fel, ahol a gyerekek kedvükre
kipróbálhattak a labirintust, csúszdákat, trambulinokat, különféle ügyességet
igénylő pályákat... .
A foglalkoztató programokat
közösségi szolgálatot teljesítő középiskolások segítségével pl.: tűzoltó
bemutató, kémiai kísérletek és a pedagógusok kreatív és ismeretterjesztő
foglalkozásai által valósítottuk meg. A Fanyűvő Játékpark népi játékai
egészítették ki a játék lehetőségeket, az iskolai társas-, fejlesztő- és
sportjátékok mellett.
Csilla néni irányításával a gyermekeknek
babgulyás, másik héten hamburger és palacsinta készült ebédre. A két hét
szervezése, lebonyolítása és szervezése mindig sok időt és energiát igényel, de
ha látjuk, hogy a gyerekek örömmel fogadják a rá váró programokat, szívesen
készülünk. Véleményünk szerint a tábor aktív kikapcsolódást és sok pozitív
közösségi élményt nyújtott a gyerekeknek. Igyekeztünk szociáliskompetenciájuk
észrevétlen fejlesztésére (pl.: önfegyelem, kitartás, összetartás, énkép
fejlesztése…), törekedtünk a környezettudatos szemlélet kialakítására, az
esztétikai érzék fejlesztésére. Úgy láttuk, jó hangulatban teltek a táborlakók
napjai.
Köszönjük, hogy a pedagógusok
egy-egy hetet vállalva segítették a tábor lebonyolítását, valamint a segítséget
nyújtó többi munkatárs közreműködését.