2023. szeptember 27., szerda

Erzsébet Napközis tábor

 


Iskolánkban a 2022/23-as tanévben az alsós osztályokban ismét meghirdettük az Erzsébet napközis tábort.  Magyarország legnagyobb táboroztatási programjába két turnusra adtuk be jelentkezésünket. Az első héten (II. turnus) június 26-30-ig 55 gyermek kezdhette el a tábori életet; a második héten (III. turnus) július 3 -7-ig 52 tanuló vehetett részt.

A pályázati kiírásban szereplő öt szakmai témakört figyelembe véve igyekeztünk az eltérő korosztályú és a különböző érdeklődésű gyerekek számára a hét minden napján olyan programot szervezni, mely számukra érdekes lehet, ezért nem tematikus tábort szerveztünk. Törekedtünk az egyes szakmai témák megvalósítását szolgáló foglalkozásokat, alkalmakat lehetőség szerint élménypedagógiai módszerekkel a tanítók, a tanárok segítségével megvalósítani, ezáltal maradandó élményeket nyújtani a gyerekek számára.

Programjaink során volt gyaloglás: a falujáró sétánk során, a Tűzoltószertár, helyi lakos „levendulása”, a Rába-part volt a kiemelt célpont, de természetesen útunk során érintettünk más nevezetességeket is pl.: Fűtőház, Szent László templom, Szoborpark, Emlékezés parkja…. Ellátogattunk a környező településekre kerékpárral. Így jutottunk el Csempeszkopácson át Vasszécsenyig, másik alkalommal Rum-kastély érintésével Rábatöttösre vagy Zsennyére, a nagyobbakkal egészen Nemeskoltáig. Megcsodáltuk a települések értékeit: templomokat, haranglábat, kastélyokat és természetesen kipróbáltuk a játszótereket.

Buszos kirándulásunk alkalmával első héten a Balatont céloztuk meg. A keszthelyi  mólónál játszottunk, a Festetics –kastély kiállító terei és a vadászati gyűjtemény nagyon tetszett a gyerekeknek. Második héten az alsópáhoki BoboFun játékparkot kerestük fel, ahol a gyerekek kedvükre kipróbálhattak a labirintust, csúszdákat, trambulinokat, különféle ügyességet igénylő pályákat... .

A foglalkoztató programokat közösségi szolgálatot teljesítő középiskolások segítségével pl.: tűzoltó bemutató, kémiai kísérletek és a pedagógusok kreatív és ismeretterjesztő foglalkozásai által valósítottuk meg. A Fanyűvő Játékpark népi játékai egészítették ki a játék lehetőségeket, az iskolai társas-, fejlesztő- és sportjátékok mellett.

Csilla néni irányításával a gyermekeknek babgulyás, másik héten hamburger és palacsinta készült ebédre. A két hét szervezése, lebonyolítása és szervezése mindig sok időt és energiát igényel, de ha látjuk, hogy a gyerekek örömmel fogadják a rá váró programokat, szívesen készülünk. Véleményünk szerint a tábor aktív kikapcsolódást és sok pozitív közösségi élményt nyújtott a gyerekeknek. Igyekeztünk szociáliskompetenciájuk észrevétlen fejlesztésére (pl.: önfegyelem, kitartás, összetartás, énkép fejlesztése…), törekedtünk a környezettudatos szemlélet kialakítására, az esztétikai érzék fejlesztésére. Úgy láttuk, jó hangulatban teltek a táborlakók napjai.

Köszönjük, hogy a pedagógusok egy-egy hetet vállalva segítették a tábor lebonyolítását, valamint a segítséget nyújtó többi munkatárs közreműködését.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése