A két hetes napközis élménytáborban 60-60 tanuló vehetett részt. Változatos programok, közösségépítő foglalkozások, kompetenciákat fejlesztő alkalmak, játékos szabadidős programok vártak a diákokra.
Az érzékenyítő foglalkozásokon a 112 tevékenységével
ismerkedhettek meg a gyerekek,
kutyaiskola segítségével terápiás foglalkozás részesei is lehettek, de a
látássérültek mindennapjaival is bepillantást kaptak.
Sok mozgást igénylő programot, túrát szerveztünk. Csempeszkopács, Vasszécseny,
Rábatöttös, Nemeskolta célponttal kerékpárral indultunk útnak. Buszos
kirándulással a győri Xantus János Állatkert kerestük fel, másik alkalommal Keszthelyen
voltunk múzeumban és hajókázáson vettünk részt. A Fanyűvő játszópark kitelepült
játékival szívesen játszottak a gyerekek, akárcsak a kirándulások alkalmával
útbeeső játszótéri elemekkel.
Úgy gondolom, hogy a gyerekek egymást jobban
megismerhették a tábori foglalkozások során, mint az iskolában töltött időben. Köszönöm
kollegák segítségét a tábor megvalósításában, mely emlékezetessé tette a gyermekek
számára a vakáció első heteit.