2015. március 12., csütörtök

Diák-Farsang 2015



A felső tagozatosok farsangját 2015. február 13-án (pénteken) tartottuk meg, az alsósokét február 21-én (szombaton).
 
A felső osztályosok nagy izgalommal és lelkesen készültek, s már heteken át próbálták az előadandó táncokat, jeleneteket. A rengeteg készülésnek köszönhetően a szereplés is remekül sikerült. A legtöbb osztály különféle táncos koreográfiákat adott elő, de láthattunk tréfás kabaréjeleneteket is. Egymást követték a remekül sikerült műsorszámok. Lelkesen biztatták egymást a tanulók, s a közönség is nagy tapssal jutalmazta a fellépőket.
Következő héten az alsósok vették birtokunka a színpadot. Láthattunk az Aranylúd című mesejelenetet a Varázsláda szakkör tagjainak előadásában. Az 1. osztályosok álarcos, maskarás felvonulással mutatkoztak be. Hófehérke paródiájával nevetésre késztették a közönséget a 4. osztályosok. A világhírű Csimm-Bumm Cirkusz is megelevenedett a 3. osztályosok által. A nyarat idézte a 2. osztály produkciója.
Az osztályok fellépését követően a tombolasorsolásra került sor. Tombolatárgyak sokasága talált gazdára. A nap hátralevő részében zenés, játékos, szórakoztató feladatokkal múlattuk az időt, sokat táncoltunk.
„Jó Buli volt!” - nyilatkozták a diákok.
(Vass Viktória 6. osztály)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése