2011. július 15., péntek

Utánpótlás a pályán


Nemsokára egy éve lesz annak, hogy az óvodában és az általános iskolában mint testnevelő tanár rendszeresen foglalkozom a tanulók sportjával, és mint „UEFA B” licences edző ezen belül is kiemeltem a labdarúgással. Aktív játékosként is kiveszem a részemet ebből a sportból, és ha csak ebből indulunk ki, van mit átadnom a gyerekeknek, mely úgy tűnik, sikerült is. Bár még az út hosszú, hiszen nem ülhetünk a babérjainkon, mert fejlődni és megújulni mindig érdemes. Ügyes és focizni akaró tehetséges gyerekek vannak az iskolában, akikkel még sok szép sikert érhetünk el a jövőben.
Az eddig elvégzett munka meglátszik az elért eredményeinken:

§  Az MLSZ Bozsik Egyesületi Program három korosztályban zajlik (U-7, U-9, U-11), melyben a sárvári csoportba kerültünk. Tavasszal három fordulót játszottunk, Sárvár, Rábapaty, Pecöl, Ikervár csapatai ellen körmérkőzéses formában.
§  Az MLSZ Bozsik Intézményi Programban nagyon erős ellenfelekkel kerültünk egy csoportba, mert itt voltak a szombathelyi sportiskolák csapatai. Ennek ellenére nem vallottunk szégyent, sőt, maximálisan megálltunk helyünket.
§  A Városkörnyéki Bajnokság, amelyben a Szombathely vonzáskörzetébe tartozó vidéki iskolák vesznek részt, mindkét induló korosztályunkkal szép eredményt értünk el.

Eredményeink:

Óvoda: Bozsik Egyesületi Program 1. hely      
Bozsik Intézményi Program 2. hely
Lurkó Kupa 2. hely

U-9: Bozsik Egyesületi Program 1. hely
Bozsik Intézményi Program 3. hely

U-1: Bozsik Egyesületi Program 2. hely
Bozsik Intézményi Program 5. hely
Városkörnyéki Bajnokság 3. hely

U-13: Bozsik Intézményi Program 4. hely
Városkörnyéki Bajnokság 1. hely

Az óvodás korosztály csapatával jó kapcsolatot építettünk ki a LURKÓ UFC-vel, rendszeresen meghívnak bennünket a tornáikra, ahol a gyerekek tényleg a legjobbak ellen játszhatnak, és így tanulhatnak is, miközben rutint szerezhetnek. 2011. június 11-én Rumban rendezünk egy ovis kupát.
Az ovisokkal heti kettő, az iskoláskorúakkal heti három alkalommal tartunk edzést, melyekre a gyerekek szívesen járnak. Ha a későbbiekben is kitart a lelkesedésük, akkor Rumban megoldódható hosszú távon az utánpótlás kérdése. Ez azt is eredményezheti a későbbiekben, hogy helyi játékosok alkothatják a felnőtt csapat gerincét.
Somogyi Gábor
testnevelő tanár

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése