MEGHÍVÓ

Szeretettel meghívjuk

a Kultúra Házába

a Rumi Rajki István ÁMK

óvodásai és iskolásai karácsonyi műsorára,

2012. december 20-án

14.00-ra.

 

 

DÖK

Felhívás!!!

     Szereted az állatokat?

  Van kedvenc állatod?...

Minden év október 4-én ünnepeljük az Állatok Világnapját, ehhez kapcsolódóan iskolánk Diákszervezete szeretettel meghívja iskolánk tanulóit a versenyen való részvételre! Választhatók:

1.      Rajzpályázat.  Rajzold le kedvenc állatodat ! Tetszőleges technikával készítheted el "művedet"! A/4-es méretben dolgozz!

2.      Fotópályázat. Fotózd le kedvenc állatodat! Nyomtatott formátumban add be az elkészült képet!

3.      Prezentáció. Kedvencedről készült bemutatót elektronikus formátumban kérjük benyújtani.

A képekhez kísérő szövegeket, fogalmazásokat is mellékelhettek!!!

 

Az elkészült műveket kiállításon mutatjuk be, a legjobbakat  díjazzuk!

Beadási határidő:

2012. október 1.(hétfő).

Munkáidat leadhatod az osztályfőnöködnél, vagy Lénártné Hustiker Erikánál (könyvtáros).

Fontos!!!

A rajzod hátuljára írd rá az általad rajzolt állat nevét,

a saját nevedet és azt is, hogy hányadikos vagy.                    

   DÖK

Tankönyvosztás

A Rumi Rajki István ÁMK 2012/2013-as tanévre vonatkozó tankönyvosztása,  

augusztus 28-án (kedden)

8.00-17.00-ig lesz.

 (Aki ingyenes tankönyvre jogosult, az ehhez szükséges dokumentumokat hozza magával.)

Napközis tábor

A nyári szünet idején (július 2-6-ig) hétfőtől péntekig tartó napközis tábort szerveztünk a rumi művelődési házban. Táborunk keretében 8.00-16.00 óráig kínáltunk élményekkel teli programokat. Minden napra tartalmas időtöltésre volt lehetőség: a gyerekek sportos-, ügyességi játékokon, vetélkedőkön, kerékpártúrán vehettek részt, számháborúzhattak  Rumkastélyban,  a rumi önkormányzat kisbuszával Jelibe kirándulhattak, játszóterezhettek.  Kézműves tevékenységek keretében nemezlabdákat, szalmaszíveket, lufifigurákat, papírvirágokat, csipeszdíszeket … készíthettek. A rumi önkormányzat támogatásával, a Pálos Károly Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat munkatársai (Tóth Tímea) és iskolánk pedagógusai (Ágfalvi Ferencné, Lénártné Hustiker Erika) által megvalósuló foglalkozásokon az alsó tagozatos diákok  vehettek részt.

 

GONDOLKODJ GLOBÁLISAN, CSELEKEDJ LOKÁLISAN!!!

"Ha figyelsz a természetre, Ő is figyelni fog Rád!"

Természet

"A természet - valóság. Egyszerűen - van. Árad. Tanít. Tanít, hogy lenni, élni jó. És szép. Hogy lenni annyi, mint önmagamat ingyen, ajándékként adni. Egy kő, egy virág, egy fa, a naplemente, a Hold, a szellő mindennek és mindenkinek válogatás nélkül van, árasztja önmagát. Nem tud nem lenni, nem tudja nem adni magát, nem tud áradni. Mutatja az utat, a létezés egyetlen útját."

Biegelbauer Pál

A Fa

Fenyőfa, tölgyfa, bükkfa,

Rád száll az erdei madárka.

Azt énekli, azt csicsergi:

Milyen fontos vagy te neki!

Fészket, zöldet, lakhelyet,

Te adsz neki eleget.

Meghallgatod énekét,

Óvod, véded kis begyét.

Hatalmas törzsed, lombod,

Minden madárra van gondod!

Maradj nekik örökre,

Légy a világ közepe!

Írta: Varga Vivien

EGY BARACKFA VALLOMÁSA

Fának lenni néha nehéz dolog, főleg akkor, amikor a gyerekek tépkedik a leveleimet. Pedig nemcsak nekem, hanem nekik is szükségük van rám.

Már évek óta kapaszkodom a talajba szerteágazó gyökereimmel. Segítségükkel jutok vízhez és tápsókhoz, amit elszállítok a testembe. Törzsemen levő barnás kérgem véd a kórokozók ellen, s fakopács barátom is segít nekem ebben. Tavasz elején gazdám megmetszi ágaim, lemossa kérgemet. A gondoskodásnak hála, tavasszal veszem fel a legszebb ruhámat. Kipattannak a rügyeim, majd ágaimat zöld levelek borítják be, és fehér virágok színesítik lombomat. Leveleimen levő gázcserenyílásokon keresztül jut be a szén-dioxid a szervezetembe, és távozik el az emberek számára oly fontos oxigén. Lombkoronám búvó- és fészkelő helyet biztosít a madaraknak. Tavasszal fészket ringat az ágam, amibe gerletojások lapulnak meg. Virágaimat méhek lepik meg, pillangók bújócskáznak leveleim között, ágaimra madarak szállnak. Igazán vidám ilyenkor az életem. A tojásokból kikelnek a kisgerlék, napról-napra figyelhetem fejlődésüket. Aztán egyszer csak elhagyják fészküket, és egyre többet vannak távol.

Nyár végére finom, édes barackok húzzák az ágaim. Ilyenkor nehéz az én életem! Gyerekek jönnek hozzám, hogy szomjukat oltsák gyümölcsöm nedvével. Vannak, akik óvatosan szedik le a termésemet, de akadnak olyanok is, akik még az ágamat is letörik szüretelés közben. Szép lassan elfogynak díszeim, már csak a leveleim maradnak.

Ősszel átöltözöm színes levélruhámba, bordó, piros, sárga, narancs, barna és zöld színekben pompázom. A szelek megtépázzák lombkoronám, egyre több levelemtől válok meg.

Télen már teljesen csupaszon állok a kertben. Hó lepi el ágaimat, testem ilyenkor pihen meg. Magányosan élem napjaimat, csak néha látogat meg egy-egy széncinke, őszapó vagy veréb.

Fának lenni mégis csak jó, hisz lombom árnyat ad, gyümölcsöm élelmet, lombkoronám oxigént termel az embereknek.

Ugye nektek is szükségetek van rám?

Írta: Sümeghi Lili

Felszólalások az EU Parlamentben

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

   Fel szeretném hívni figyelmüket napjaink legnagyobb problémájára. Gondolom, mindannyian sejtik, hogy a környezetszennyezésről fogok beszélni.

   A levegőnk, a vizeink tele vannak szennyező, mérgező, anyagokkal, ami által a földünk megváltozik fizikailag, kémiailag és biológiai értelemben. Szerintem a gond, hogy nem csak évente egy napon vagy esetleg egy-két héten át kéne felhívni erre a figyelmet.

Az emberek alacsony munkabérük miatt sem tudnak változtatni életkörülményeiken, hiszen ha lenne pénzük, legalább fele annyi, mint maguknak, nem a pocsék egészségkárosító ételt vennék, hanem az egészséges zöldséget, gyümölcsöt. Napelemet szerelhetnének házaikra, meg tudnák venni a környezetbarát termékeket. Ha így megy tovább, gyógyíthatatlan betegségek keletkezhetnek, kipusztulnak az állatfajok, nem lesz ivóvizünk, a levegő teljesen tele lesz szén-monoxiddal, és a saját mocskunkban élünk. Az út,  amelyet meg kell építeni, hogy ne következhessen be a Föld pusztulása, az én elgondolásom szerint az, hogy az embereknek meg kell változni. Környezetbarát járművekkel kell közlekednünk. Egész évben foglalkozzunk a témával,minden szemetet hasznosítsunk újra, azok legyenek szétválogatva.

Köszönöm, hogy végighallgattak, remélem, lesznek változások az életben maradás érdekében.

Köszönöm a figyelmet!

Írta: Bőr Anett

 

Tisztelt Képviselőtársaim!

Mint az egyik EU tag, nekem is kötelességem, hogy tájékoztassam az itt jelenlévőket egy súlyos, világméretű problémáról, a fenntartható fejlődés akadályozásáról. Ez megnyilvánul pl.: a víz-, a levegő-, a talajszennyezésben, de még az erdőirtásban is. E problémákat meg kell oldanunk, mivel még gyermekeink, unokáink is ezen a Földön szeretnének élni. Ezért kérném Önöket, hogy együtt, közösen, ésszerűen oldjuk meg az ügyet. Attól még, hogy szmogriadót rendelnek el, nem lesz a környezet tisztább és egészségesebb.

Külön kitérnék egy másik környezetszennyező dologra, az újra nem hasznosítható nylontáskákra. Ma a világon a műanyagszatyor gyártás havonta kb. 38 milliárd darab, vagyis napi 500 millió. Magyarországon becsült adatok alapján kb. évi 1,8 milliárd táska kerül szemétlerakókra, szemétégetőkbe.

Javaslom a nylonzacskók felhasználásának drasztikus korlátozását minden olyan esetben, amikor a műanyag csomagolás kiváltható papírtasakkal vagy papírzacskóval.

Köszönöm a figyelmet!

Írta: Somogyi Kata

Tisztelt Képviselők!

A mai világban kevesen törődnek embertársaikkal, és még kevesebbet a Földdel.

A technológia fejődését főképpen nem arra használjuk, hogy segítsünk a Föld egészségén, hanem csak rontunk a helyzetén. Egyszer csak azt vesszük észre, hogy felébredünk egy gyönyörű álomból, és a valóságba csöppenünk.

A gazdag növény és állatvilágot elpusztítjuk. A fákat 5 perc alatt  kivágjuk, de több évtized kell, mire újra elérik természetes magasságukat. Ha egy ember is gondol vagy tesz valamit a Föld egészségéért, akkor sokat segít. Hát még összefogással!

Minden faluban és minden városban kivétel nélkül lesznek szelektív hulladékgyűjtő kukák, és még ki is válthatják kiváltó helyeken pénzért vagy egyéb energiatakarékos berendezésekre, ha eleget gyűjtöttek össze !!

A FÖLD EGÉSZSÉGE, AMI IGAZÁN SZÁMÍT, MERT HA Ő NINCS, AKKOR MI SE LENNÉNK !!

Köszönöm, hogy meghallgattak! J

 Írta: Légler Andrea

Tisztelt Képviselőtársak!

Mai témánk, a környezetvédelem. Véleményem szerint, talán ez az egyik legfontosabb megvitatandó ügy, ami valaha is felvetődött itt, az EU Parlamentben.

Világunk pazarló életmódja hatalmas problémát jelent az emberiség számára. A baj gyökerét abban látom, hogy az emberek nincsenek harmóniában a természettel, de főleg nem önmagukkal. Az egyénnek saját magával kell megbékélnie, különben önzővé, kapzsivá válik, és túlfogyaszt. Aki elfogadja magát, az jobban ügyel környezetére, annak rendjére, és mindent megtesz fenntarthatóságáért.

Ezt sajnos ellehetetlenítik a tudományosan felépített, mégis butító reklámok, amelyek folyton azt sulykolják, hogy csupán azt az embert lehet elfogadni, akit a természet külső szépséggel áldott meg. És ha ez még nem volna elég, naivitásunkat kihasználva már az egészen ifjú nemzedéket is mértéktelen fogyasztásra ösztönzik, amelynek következtében nőnek a szeméthegyek.

A hulladék egy részét újra tudnánk hasznosítani, de vajon kötelezettségünknek érezzük-e ezt, s megtanítottuk-e gyermekeinknek, hogy így tegyenek?

Sajnos napjainkban nem csak a szemét, hanem az autók és gyárak által kibocsátott káros anyagok is hatalmas problémákat jelentenek.

Folytonos romboló munkákkal egyre nagyobb sebeket ejtünk a Földön, ez a folyamat visszafordíthatatlanná válik, ha nem fogunk össze és nem teszünk ellene. Fájó szívvel kell végignéznem, hogyan szúrjuk szíven a Földet, mert amíg az egyén nem képes megváltozni, az emberiség sem fog.

Köszönöm a figyelmet!

Írta: Piri Melinda

Interjú a Föld lelkével

Egyik nap, mikor felébredtem, gyönyörködtem a napfelkeltében. Elmentem sétálni az erdőbe, és egy olajos és szeméttel teli helyen valaki megszólított. A Föld lelke volt. A találkozást egy virágos rétnél gondoltam. Egyszer csak megszólítottam:
-          Jó napot kívánok, én a Budapesti Hírlap riportere vagyok, feltehetnék néhány kérdést?
-          Természetesen, csak nyugodtan.
-          Egészségben él még most is?
-          Hát már nem. Az emberek kapzsisága és nagyravágyósága miatt napról napra rosszabbul érzem magam. Ha nem fejezik be a kifosztásomat, akkor pár év múlva meghalok.
-          Értem, és mit tehetnék ez ellen?
-          Védje a környezetét, és legyen harmóniában önmagával. Írjon olyan cikket, mely megrázó és figyelemfelkeltő, akkor talán az emberek észhez térnek.
-          Köszönöm, hogy időt szakított rám. Viszlát.
-          Szívesen. Viszlát.
A munkatársaimnak elmondtam, hogy mi történt velem, és kértem, hogy segítsenek.
Hatalmas változás indult el hamarosan.
 A Föld hálás köszönetet mondott nekünk, és bevallotta, hogy jobban érzi magát.

Írta: Szengyörgyvári Ivett

A Földnek lelke van

Sokat gondolkodtam azon, hogy hol lehet a Föld lelke. Az írótársaim azt mondták, hogy felesleges ezzel bajlódnom:

-          Ha, ha, ha! Még hogy a Földnek lelke! Ez badarság!
-          Biztos, hogy van lelke! – kiáltottam a munkatársaimra.
Azzal mindenkit faképnél hagyva, elindultam a vándorutamra.
-          Vajon hol lehet ez a bizonyos „lélek”? - tűnődtem magamban.
Egy szeméttel teli helyre érkeztem, ahol nagy sóhajtásokat hallottam:
-          Jaj, jaj!
-          Ez meg kicsoda! – kérdezősködtem.
-          Hát csak én! … A Föld!
Valahogy elszomorodtam, mert a Föld lelkét vidámabbnak gondoltam.
-          Miért szomorkodsz?
-          Én beteg vagyok! Ha az emberek továbbra sem könyörülnek meg rajtam, akkor meg fogok halni!
-          De a lélek nagyon szép dolog! A tied mért pont ezen a ronda, koszos helyen van?
-          Hát, tudod, ez a hely pár évvel ezelőtt még gyönyörű rét volt, tele madarakkal, virágokkal, és sokféle állattal. Ahogy telt – múlt az idő, az emberek megutálták a természetet, és telehordták szeméttel.
-          Hogyan segíthetnék rajtad? – kérdeztem a Földtől.
-          Kitakaríthatnád ezt a helyet, hogy ugyanolyan szép legyen, mint régen!
-          Azt gondoltam, hogy ennyit minimum megtehetünk, annak az érdekében, hogy a Föld jól érezze magát.
Telefonáltam a munkatársaimnak, és először bocsánatot kértem tőlük. Utána elmeséltem nekik, hogy mi minden történt velem. Természetesen ők is megérkeztek. Együtt elhordtuk a szemetet, és egy kis idő múlva ugyanolyan szép lett minden, mint rég. Többé nem kellett hallanunk a Föld jajgatását, és nekünk is nagyon jól esett, hogy egy igazán jó cselekedetet tudtunk véghez vinni. Így már végleg bebizonyosodott az állításom: A Földnek lelke van!

Írta: Kondics Eszter

Egy növény élete a városban

Sziasztok! Jácint Juci vagyok. egy nagyon ritka növény. Debrecenben lakom egy ablakpárkányon. Kis gazdám szereti a „ jó” levegőt vagy inkább a friss levegőt, ezért gyakran egész nap nyitva van az ablak.
              Utálom ezeket a napokat, ami a gazdámnak és városi rokonainak friss levegő, az nekem kész kin! Debrecenben néha napokig tart a smogriadó, és én akkor is kikerülök a barátommal az ablakba. A szó legszorosabb értelmében fuldoklunk. Derelye néni mindig csodálkozik, mikor berak minket, hogy ezek olyan hamar tönkremennek. Nem dob ki, hanem föléleszt, és újra kezdődik előről. Derelye bácsi vérig sértett, amikor egy kiadós vacsora után ezt mondta:

-          Te Kati, ezeknek a virágoknak még a szaguk is rossz ettől a levegőtől, nem gondolod?
Hogy a szagomra ilyet mondjanak, ezt kikérem magamnak. A Juci jácint az egyik legillatosabb növény egész Európában. Másnap reggeli után azért leellenőriztem a szagomat- vagyis az illatomat- ,és tényleg! Ázott smogszagom van. Rosszul lettem, szédelegtem. Szörnyű volt, kikértem a muskátlik véleményét, és ők is ugyanígy éreztek. Hát így teltek a napjaim.
  Az egyik nap felcsöngetett valaki. A gazdám felengedte. Egy fehérköpenyes ember volt hatalmas szemüvegekkel.
-          Elnézést, én egy Jacitanus Jacaniestrust keresek. Láttam, hogy itt van egy.
-          Hogy mit tetszik keresni?- kérdezte Derelye néni.
Köznyelven egy Juci jácintot- mondta.
-          Jaaaaaaaa! Az mindjárt más. Itt van- és ekkor átnyújtott engem.
-           Igen, teljesen eredeti. Mikor kapta?
-          Nagyon régen, kb.: 20- 30 évvel ezelőtt. Jól bírja!
-          Bizony, mivel ez egy direkt városi növény. Akkoriban még jobb volt itt a levegő!
-          Ez igaz, az utóbbi két évben mindig lekonyul.
-          Megengedi, hogy elvigyem a laborba?
-          Ha szaporítani akarják, én is kérek 1-2 darabot!
-          Nem, ezt a növényt nem lehet szaporítani. Vizsgálatokat szeretnék rajta elvégezni.
-          Persze ,vigye, de hozza vissza!

                    Ekkor megfogta a cserepemet és elvitt. Fél évig voltam a laborban. Nagyon megviselt. Volt, amikor több tűvel szurkáltak, és volt olyan, hogy üvegbúra alatt fényjátékkal szórakoztattak, máskor (ami mindenek között a legrosszabb volt) tesztelték, hogy bírom a szmogot. Minden „vizsgán” átmentem, kivétel a füstösön, azon lekonyultam, és csak tápanyaggal tudtak újra életet lehelni belém.

                      Teljesen megviselten érkeztem haza. A professzor azt mondta, hogy kerüljek frissebb szobába. Be is kerültem az üvegházba. Ott olyan meleg volt, és olyan poros volt minden, hogy percek alatt tiszta kosz lettem. Mikor Derelye néni kinyitotta az ablakot, olyan mennyiségű por szállt be az ablakon, amitől egy normális ember prüszkölni kezdett volna. Engem pedig kitett az a párkányra úgy, hogy majdnem leestem. Szörnyű, úgy prüszköltem, mint még soha. Majd megszakadtam. Egyszer csak hatalmas gyerekzsivaj tört be az üvegházba. Tíz éve minden héten egyszer meglátogatják gazdáimat az unokák. Akkora hacacárét csaptak, hogy majdnem leestem a harmadik emeletről. Az ablakot becsukta a Marcsi, Derelye néni kisebbik lánya. Engem viszont kinn hagyott. Nagyon féltem, ha a kisgazdám kinyitja az ablakot, nekem végem. Nagyobb baj az volt, hogy olyan sok füstöt eregetett a szomszéd bácsi, hogy tyuhaj!

            Miután jobban megnéztem, láttam, hogy műanyag flakonokat és gumikat éget. Szörnyű, megint rosszabbodott a szagom, és már sárgultak, száradtak a leveleim. Lekonyultam, és ekkor bekövetkezett! Bejött Karcsi gazdám nagyfia, és kinyitotta az ablakot. A következő, amit észrevettem, hogy a férfi észre sem vette, hogy leestem. Ott sínylődtem széttört cseréppel szanaszét esett földdel, és csak a házmester bácsi figyelt fel rám. Megfogott egy söprűt, és félresöpört. Nemhogy felvett és elültetett volna! Nem, inkább lesöpört, hogy ne legyek útban. Ott sínylődtem több napig, és mikor már végkimerülésemben akartam meghalni, arra jött a tudós professzor. Amikor éppen be akart csöngetni, akkor vett észre. Fölemelt, beletett egy szendvicses papírzacskóba, és olyan j ó humuszt öntött bele, amitől azonnal föléledtem, és jól is laktam. Felnézett az ablakra, és egy kis gondolkozás után elvitt. Csak először örültem neki, de aztán megijedtem: Jaj, ne! Már megint a labor!” De nem, elvitt az ő saját otthonába, és betett egy jó humuszos földes cserépbe. Ezután bedobozolt, és hosszú utazás után egy kedves aranyos nő, bizonyos Bálint Józsefné kezébe kerültem. Nem tudtam felfogni először a dolgokat, de most már tisztán látok. Elküldött a jóember a Kám környékén lévő Jeli arborétumba, és rábízott Bálint Magdolna anyukájára. Azóta is ott élek már a gyermekeimmel. Az emberek mindig megcsodálnak, és elmosolyodnak, ha látnak.

                 Örülnék, ha majd te is meglátogatnál. A természetet meg kell becsülni, mert hasznos.

                             ,,Szeress minket és mi mind megháláljuk!”

Írta: Krizsán Anna

A három aranyalmafa

Élt egyszer egy ember, akinek három fia volt. Az apjuk elküldte őket, hogy keressék meg a három aranyalmafát, és termését hozzák el néki. De azt lelkükre kötötte, hogy haza se jöjjenek a termés nélkül!                                                                       

El is indultak a fiúk. Öt napig vándoroltak, míg végül egy erdőben rátaláltak a három aranyalmafára. Olyan fáradtak voltak, hogy amint ledőltek, nyomban el is aludtak. Másnap reggel a legkisebb fiú lement a közeli patakhoz, hozott vizet, majd megöntözte vele a fát. Délben, miután megették a kenyerüket, a legkisebb fiú újra lement a patakhoz vízért, s megöntözte. Vacsora után megint csak megöntözte. A testvérei viszont egész álló nap csak lustálkodtak, ügyet sem vetve az aranyalmafákra. Így ment ez egészen nyárig. Akkor a fák elkezdték növeszteni az első termésüket. A legkisebb fiú még szorgalmasabban ápolta az aranyalmafát. Nyár végére már gyönyörű almákat lehetett látni a fákon. Ekkor mind a hárman felmásztak az aranyalmafákra. A legkisebb fiú könnyedén leszakított egy almát. A testvérei meg bármennyire is rángatták a termést, nem tudták leszakítani. A kisfiú még utoljára megöntözte az aranyalmafát, s elindult haza.                                                                   

 Otthon az édesapja boldogan várta érkezését. A két fiú lehet, hogy még mindig próbálja leszakítani az aranyalmát.

Írta: Vass Viktória

A mi fenyőnk

Ablakunk alatt egy büszke fenyőfa áll,

Sok évvel ezelőtt ültette nagyapám.

 Ha törzsének nekidőlök, alaposan megbánom,

 a kibuggyanó gyantacsíkba beragad a nadrágom.

 Évről-évre magasabb lesz, törekszik a Nap felé,

 Ha véletlenül eltévedek, irányt mutat hazafelé.

 Ágai közt a madarak is otthonra találnak,

 Évek óta otthont ad egy búgó gerlepárnak.

Telente is csalogatja a sok éhes madarat,

 Az eleséggel, mit nagyapa gondos kézzel ráakaszt.

 Tavasszal a kis vendégek hálásak az ételért,

 Vidám dallal, csivitelve repdesnek a férgekért.

Írta: Tamás Marcell

A varázslatos fa

Volt egyszer egy favágó. Kiment az erdőre fát vágni. Ennek a favágónak volt egy nagyon éles fejszéje. De egy fadarabot nem bírt megvágni. Próbálta, próbálta, de nem sikerült.

A szél oda fújt valamit. Egy papírlap volt az, és az volt ráírva, hogy ez egy varázsfa.

Kívánt egyet, s amint belevágta a fejszéjét, vágya már valóra is vált. Gondolt egyet és elindult a piacra. Amint odaért, odakiáltott az árusító szegény embereknek:

  -    Gyertek, szegények! Kívánjatok valamit, ami megkönnyíti az életeteket!
 -    Szeretnénk egy kevéske pénzt, amiből új szerszámokat vehetünk, és egy kényelmesebb házat, amiben megpihenhetünk munka után.
-          Figyeljetek! Hallottad ezt varázsfa?
Belevágott és  SUTTY , máris ott voltak az új  házak és bennük egy erszény tele pénzzel.
-          Használjátok egészséggel!
-          Köszönjük, jó ember.
-          Szívesen.
No, ezt meghallották a gazdagok, s azonnal a favágóhoz siettek.
-          Mit akartok?
-          Parancsoljuk, hogy varázsolj nekünk is új házakat, és a kamránkat is töltsd fel minden földi jóval, erszényeinket, ládáinkat pénzzel és kincsekkel!
-          Rendben, de most menjetek haza és várjátok a csodát!
-          Esetleg egy sportkocsit is kívánhatnál még!
-          Jó, jó! Menjetek már!
Nagyon mérges lett a favágó. Gondolta, hogy megtréfálja őket. Mikor megsuhintotta a fejszéjével a varázsfát, a fejében lévő sok-sok kívánságot a szegények javára ajánlotta. A szegény emberek nem értették, hogy történhetett meg ez a sok jó velük. A sok kinccsel szaladtak a favágóhoz.
-          Mit csináljunk mi, ezzel a sok felesleges holmival?
-          Tegyetek belátásotok szerint!
A szegények elindultak és a szomszédos községekben élő rokonaiknak széthordták a kincseket. Abban mindnyájan egyetértettek, hogy az őket sanyargató gazdagoknak pénzt nem, csak élelmet adtak. S elvárták, hogy minden nap, menjenek ki velük a mezőre és az erdőbe dolgozni.
Így gazdagok is megtanulták, hogy munka nélkül szerzett gazdagság múlandó.
A favágó is folytatta a munkáját tovább, a varázsfát pedig elrejtette. Úgy gondolta, hogy nem játszhatja el a szerencséjét, csak akkor veszi újra elő, amikor nagy szüksége lesz rá.
A falu népe megbecsülte a munkát, és boldogan éltek, amíg meg nem haltak.
A varázslatos fa pedig rejtve maradt. Keresd, lehet, hogy te találod meg! De, vigyázz, vissza ne élj vele!

Írta: Sümeghi Zalán

Itt a kikelet

Két kis cinke játszik, bebújnak az odúba.

Egyik kikukucskál, mintha ibolya kékje nyílna a fán.

Holnapi március kékje, tölgyek alján virág kékje, közeli tavasz reménye.

Itt van a tavasz már, feléled a táj,

nyújtózkodó erdő napra vár.

Bokor alján halvány ibolya virág,

Avar alól kibújva ontja illatát,

ébred a világ.

Szelíd e bájos kis tavaszi virág…

Tavasz nap kicsalogat füvet, rügyeket, s azt hirdeti mosolyával:

Itt a kikelet.

Írta: Szabó Júlia

A kis fa öröksége

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy ifjú tölgyfa, hetedhét határon túl a Rába folyó partján. Őt választották az erdő királyának, mert olyan jó tulajdonságokkal rendelkezett, mint amilyennel csak nagyon kevesen, vagy talán rajta kívül senki sem. Nagyon jól viselte az erdő gondját.

         Az évek teltek-múltak, évszakok váltogatták egymást. Ősszel gyönyörű színes levelekkel pompázott, télen vakító, fehér hó borította be, téli álmot aludt, bár ő még télen is éberebb volt társainál, hiszen felügyelni kellett, míg a természet szundított. Nem esett nehezére, mert tudta, hogy ez a feladata. Tavasszal hozta virágait, amit az emberek barkáknak neveztek el, ősszel pedig makkjaival örvendeztette meg az állatokat és a gyakran hozzá kiránduló embereket, gyermekeket. Az idő múlásával nem csak mi, emberek leszünk évről-évre idősebbek, de a körülöttünk élő növények, így a fák is. Ez az ifjú tölgyfa sem volt már annyira fiatal, még egy-két évig jól érezte magát, de aztán lassan elkezdett fájni mindene. Idő közben közkedvelt kirándulóhely lett, nagyon sokan látogattak el hozzá, nem csak családok, osztályok, egész iskolák, de komoly művészeti találkozóhely is lett. Eljárt hát felette az idő, nincs mit tenni. Ennek a fának volt egy unokaöccse, aki kiköpött úgy nézett ki, mint az öreg, fiatalabb korában. Sőt még a gondoskodó természetét is örökölte, tehát őrá esett a választása, amikor utódot keresett az erdő trónjára maga helyett. A fiú boldogan vállalta a megtisztelő címet. Körbevezette az öreg tölgy. Így szólt az unokaöccséhez:

- Jól csinálod majd! Én már nem bírnám, hiszen 1000 év felett vagyok. Jó lesz pihengetni, élvezni a még hátralévő éveket.

A fiú szomorú volt kicsit, mégis mosolygott, és büszkén kihúzta magát.

- Dehogy- válaszolt-, hiszen olyan jól végzed a dolgod! Mindenki tisztel, felnéznek rád az állatok és a növények, bölcs döntéseiddel olyan jól irányítottad az egész erdő sorsát!

- Köszönöm, de már inkább nyugdíjba mennék, és utolsó döntésként téged szeretnélek a helyemen látni.

- Persze, nem állok az utadba.

Az öreg tölgy szomorúan bár, de rámosolygott unokaöccsére, és elballagott. Az ifjú szintén szomorú mosollyal bandukolt utána. Séta közben támadt egy ötlete, összehívta az erdő lakóit, egy meglepetés búcsúztatót szerveztek, ahol méltó módon tudják megünnepelni az 1000 éves tölgy nyugdíjba vonulását. Feldíszítették az egész erdőt, versekkel, történetekkel készültek. Az idős fa értetlenül állt a tisztás közepén, nem hitt a szemének, mikor mindenki „MEGLEPETÉS!” –t kiáltott. Körülnézett, mindenki ott volt, akit csak ismert, könnyeivel küszködött. Azóta nem volt többé szomorú az öreg tölgy, mert érezte, hogy szeretik, nagyra becsülik, és továbbra is gyakran látogatták, nem csak az erdő lakói, de az emberek is.

         Azóta sajnos egy nagy viharban teljesen elpusztult, de még így is, most is eljárnak hozzá az emberek, megemlékeznek róla, és nagyon büszkék rá, hogy ilyen híres fa közelében élhetnek. Az unokaöccse pedig büszkén állja a helyét. Bízunk benne, hogy egyszer olyan híres lesz, mint 1000 éves őse.

         Itt a vége, fuss el véle, ha nem hiszed, járj utána.

Írta: Orosz Zsuzsanna