A Földnek lelke van

Sokat gondolkodtam azon, hogy hol lehet a Föld lelke. Az írótársaim azt mondták, hogy felesleges ezzel bajlódnom:

-          Ha, ha, ha! Még hogy a Földnek lelke! Ez badarság!
-          Biztos, hogy van lelke! – kiáltottam a munkatársaimra.
Azzal mindenkit faképnél hagyva, elindultam a vándorutamra.
-          Vajon hol lehet ez a bizonyos „lélek”? - tűnődtem magamban.
Egy szeméttel teli helyre érkeztem, ahol nagy sóhajtásokat hallottam:
-          Jaj, jaj!
-          Ez meg kicsoda! – kérdezősködtem.
-          Hát csak én! … A Föld!
Valahogy elszomorodtam, mert a Föld lelkét vidámabbnak gondoltam.
-          Miért szomorkodsz?
-          Én beteg vagyok! Ha az emberek továbbra sem könyörülnek meg rajtam, akkor meg fogok halni!
-          De a lélek nagyon szép dolog! A tied mért pont ezen a ronda, koszos helyen van?
-          Hát, tudod, ez a hely pár évvel ezelőtt még gyönyörű rét volt, tele madarakkal, virágokkal, és sokféle állattal. Ahogy telt – múlt az idő, az emberek megutálták a természetet, és telehordták szeméttel.
-          Hogyan segíthetnék rajtad? – kérdeztem a Földtől.
-          Kitakaríthatnád ezt a helyet, hogy ugyanolyan szép legyen, mint régen!
-          Azt gondoltam, hogy ennyit minimum megtehetünk, annak az érdekében, hogy a Föld jól érezze magát.
Telefonáltam a munkatársaimnak, és először bocsánatot kértem tőlük. Utána elmeséltem nekik, hogy mi minden történt velem. Természetesen ők is megérkeztek. Együtt elhordtuk a szemetet, és egy kis idő múlva ugyanolyan szép lett minden, mint rég. Többé nem kellett hallanunk a Föld jajgatását, és nekünk is nagyon jól esett, hogy egy igazán jó cselekedetet tudtunk véghez vinni. Így már végleg bebizonyosodott az állításom: A Földnek lelke van!

Írta: Kondics Eszter