Fának lenni néha nehéz dolog, főleg akkor, amikor a gyerekek
tépkedik a leveleimet. Pedig nemcsak nekem, hanem nekik is szükségük van rám.
Már évek óta kapaszkodom a talajba szerteágazó gyökereimmel.
Segítségükkel jutok vízhez és tápsókhoz, amit elszállítok a testembe. Törzsemen
levő barnás kérgem véd a kórokozók ellen, s fakopács barátom is segít nekem
ebben. Tavasz elején gazdám megmetszi ágaim, lemossa kérgemet. A gondoskodásnak
hála, tavasszal veszem fel a legszebb ruhámat. Kipattannak a rügyeim, majd
ágaimat zöld levelek borítják be, és fehér virágok színesítik lombomat.
Leveleimen levő gázcserenyílásokon keresztül jut be a szén-dioxid a
szervezetembe, és távozik el az emberek számára oly fontos oxigén. Lombkoronám
búvó- és fészkelő helyet biztosít a madaraknak. Tavasszal fészket ringat az
ágam, amibe gerletojások lapulnak meg. Virágaimat méhek lepik meg, pillangók
bújócskáznak leveleim között, ágaimra madarak szállnak. Igazán vidám ilyenkor
az életem. A tojásokból kikelnek a kisgerlék, napról-napra figyelhetem
fejlődésüket. Aztán egyszer csak elhagyják fészküket, és egyre többet vannak
távol.
Nyár
végére finom, édes barackok húzzák az ágaim. Ilyenkor nehéz az én életem! Gyerekek
jönnek hozzám, hogy szomjukat oltsák gyümölcsöm nedvével. Vannak, akik óvatosan
szedik le a termésemet, de akadnak olyanok is, akik még az ágamat is letörik
szüretelés közben. Szép lassan elfogynak díszeim, már csak a leveleim maradnak.
Ősszel átöltözöm színes levélruhámba, bordó, piros, sárga,
narancs, barna és zöld színekben pompázom. A szelek megtépázzák lombkoronám,
egyre több levelemtől válok meg.
Télen
már teljesen csupaszon állok a kertben. Hó lepi el ágaimat, testem ilyenkor
pihen meg. Magányosan élem napjaimat, csak néha látogat meg egy-egy széncinke,
őszapó vagy veréb.
Fának
lenni mégis csak jó, hisz lombom árnyat ad, gyümölcsöm élelmet, lombkoronám
oxigént termel az embereknek.
Ugye
nektek is szükségetek van rám?
Írta: Sümeghi Lili
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése