"Ha figyelsz a természetre, Ő is figyelni fog Rád!"
2012. június 21., csütörtök
Természet
"A
természet - valóság. Egyszerűen - van. Árad. Tanít. Tanít, hogy lenni, élni jó.
És szép. Hogy lenni annyi, mint önmagamat ingyen, ajándékként adni. Egy kő, egy
virág, egy fa, a naplemente, a Hold, a szellő mindennek és mindenkinek
válogatás nélkül van, árasztja önmagát. Nem tud nem lenni, nem tudja nem adni
magát, nem tud áradni. Mutatja az utat, a létezés egyetlen útját."
Biegelbauer
Pál
A Fa
Fenyőfa,
tölgyfa, bükkfa,
Rád száll
az erdei madárka.
Azt
énekli, azt csicsergi:
Milyen
fontos vagy te neki!
Fészket,
zöldet, lakhelyet,
Te adsz
neki eleget.
Meghallgatod
énekét,
Óvod,
véded kis begyét.
Hatalmas
törzsed, lombod,
Maradj
nekik örökre,
Légy a világ közepe!
Írta: Varga Vivien
EGY BARACKFA VALLOMÁSA
Nyár
végére finom, édes barackok húzzák az ágaim. Ilyenkor nehéz az én életem! Gyerekek
jönnek hozzám, hogy szomjukat oltsák gyümölcsöm nedvével. Vannak, akik óvatosan
szedik le a termésemet, de akadnak olyanok is, akik még az ágamat is letörik
szüretelés közben. Szép lassan elfogynak díszeim, már csak a leveleim maradnak.
Télen
már teljesen csupaszon állok a kertben. Hó lepi el ágaimat, testem ilyenkor
pihen meg. Magányosan élem napjaimat, csak néha látogat meg egy-egy széncinke,
őszapó vagy veréb.
Fának
lenni mégis csak jó, hisz lombom árnyat ad, gyümölcsöm élelmet, lombkoronám
oxigént termel az embereknek.
Ugye
nektek is szükségetek van rám?
Írta: Sümeghi Lili
Felszólalások az EU Parlamentben
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Fel
szeretném hívni figyelmüket napjaink legnagyobb problémájára. Gondolom,
mindannyian sejtik, hogy a környezetszennyezésről fogok beszélni.
A
levegőnk, a vizeink tele vannak szennyező, mérgező, anyagokkal, ami által a
földünk megváltozik fizikailag, kémiailag és biológiai értelemben. Szerintem a
gond, hogy nem csak évente egy napon vagy esetleg egy-két héten át kéne
felhívni erre a figyelmet.
Az emberek
alacsony munkabérük miatt sem tudnak változtatni életkörülményeiken, hiszen ha
lenne pénzük, legalább fele annyi, mint maguknak, nem a pocsék egészségkárosító
ételt vennék, hanem az egészséges zöldséget, gyümölcsöt. Napelemet
szerelhetnének házaikra, meg tudnák venni a környezetbarát termékeket. Ha így
megy tovább, gyógyíthatatlan betegségek keletkezhetnek, kipusztulnak az
állatfajok, nem lesz ivóvizünk, a levegő teljesen tele lesz szén-monoxiddal, és
a saját mocskunkban élünk. Az út, amelyet meg kell
építeni, hogy ne következhessen be a Föld pusztulása, az én elgondolásom
szerint az, hogy az embereknek meg kell változni. Környezetbarát járművekkel
kell közlekednünk. Egész évben foglalkozzunk a témával,minden szemetet
hasznosítsunk újra, azok legyenek szétválogatva.
Köszönöm, hogy
végighallgattak, remélem, lesznek változások az életben maradás érdekében.
Köszönöm a figyelmet!
Írta: Bőr Anett
Tisztelt Képviselőtársaim!
Mint az egyik EU
tag, nekem is kötelességem, hogy tájékoztassam az itt jelenlévőket egy súlyos,
világméretű problémáról, a fenntartható fejlődés akadályozásáról. Ez
megnyilvánul pl.: a víz-, a levegő-, a talajszennyezésben, de még az
erdőirtásban is. E problémákat meg kell oldanunk, mivel még gyermekeink, unokáink
is ezen a Földön szeretnének élni. Ezért kérném Önöket, hogy együtt, közösen,
ésszerűen oldjuk meg az ügyet. Attól még, hogy szmogriadót rendelnek el, nem
lesz a környezet tisztább és egészségesebb.
Külön kitérnék egy
másik környezetszennyező dologra, az újra nem hasznosítható nylontáskákra. Ma a
világon a műanyagszatyor gyártás havonta kb. 38 milliárd darab, vagyis napi 500
millió. Magyarországon becsült adatok alapján kb. évi 1,8 milliárd táska kerül
szemétlerakókra, szemétégetőkbe.
Javaslom a
nylonzacskók felhasználásának drasztikus korlátozását minden olyan esetben,
amikor a műanyag csomagolás kiváltható papírtasakkal vagy papírzacskóval.
Köszönöm a
figyelmet!
Írta: Somogyi Kata
Tisztelt Képviselők!
A
mai világban kevesen törődnek embertársaikkal, és még kevesebbet a Földdel.
A
technológia fejődését főképpen nem arra használjuk, hogy segítsünk a Föld
egészségén, hanem csak rontunk a helyzetén. Egyszer csak azt vesszük észre,
hogy felébredünk egy gyönyörű álomból, és a valóságba csöppenünk.
A
gazdag növény és állatvilágot elpusztítjuk. A fákat 5 perc alatt kivágjuk, de több évtized kell, mire újra
elérik természetes magasságukat. Ha egy ember is gondol vagy tesz valamit a
Föld egészségéért, akkor sokat segít. Hát még összefogással!
Minden
faluban és minden városban kivétel nélkül lesznek szelektív hulladékgyűjtő
kukák, és még ki is válthatják kiváltó helyeken pénzért vagy egyéb
energiatakarékos berendezésekre, ha eleget gyűjtöttek össze !!
A FÖLD EGÉSZSÉGE,
AMI IGAZÁN SZÁMÍT, MERT HA Ő NINCS, AKKOR MI SE LENNÉNK !!
Köszönöm, hogy meghallgattak! J
Tisztelt Képviselőtársak!
Mai
témánk, a környezetvédelem. Véleményem szerint, talán ez az egyik legfontosabb
megvitatandó ügy, ami valaha is felvetődött itt, az EU Parlamentben.
Világunk
pazarló életmódja hatalmas problémát jelent az emberiség számára. A baj
gyökerét abban látom, hogy az emberek nincsenek harmóniában a természettel, de
főleg nem önmagukkal. Az egyénnek saját magával kell megbékélnie, különben
önzővé, kapzsivá válik, és túlfogyaszt. Aki elfogadja magát, az jobban ügyel
környezetére, annak rendjére, és mindent megtesz fenntarthatóságáért.
Ezt
sajnos ellehetetlenítik a tudományosan felépített, mégis butító reklámok,
amelyek folyton azt sulykolják, hogy csupán azt az embert lehet elfogadni, akit
a természet külső szépséggel áldott meg. És ha ez még nem volna elég,
naivitásunkat kihasználva már az egészen ifjú nemzedéket is mértéktelen
fogyasztásra ösztönzik, amelynek következtében nőnek a szeméthegyek.
A
hulladék egy részét újra tudnánk hasznosítani, de vajon kötelezettségünknek
érezzük-e ezt, s megtanítottuk-e gyermekeinknek, hogy így tegyenek?
Sajnos
napjainkban nem csak a szemét, hanem az autók és gyárak által kibocsátott káros
anyagok is hatalmas problémákat jelentenek.
Folytonos
romboló munkákkal egyre nagyobb sebeket ejtünk a Földön, ez a folyamat
visszafordíthatatlanná válik, ha nem fogunk össze és nem teszünk ellene. Fájó
szívvel kell végignéznem, hogyan szúrjuk szíven a Földet, mert amíg az egyén
nem képes megváltozni, az emberiség sem fog.
Köszönöm a figyelmet!
Írta: Piri Melinda
Interjú a Föld lelkével
Egyik
nap, mikor felébredtem, gyönyörködtem a napfelkeltében. Elmentem sétálni az
erdőbe, és egy olajos és szeméttel teli helyen valaki megszólított. A Föld
lelke volt. A találkozást egy virágos rétnél gondoltam. Egyszer csak
megszólítottam:
- Jó napot kívánok, én a Budapesti Hírlap riportere vagyok, feltehetnék néhány kérdést?
- Természetesen, csak nyugodtan.
- Egészségben él még most is?
- Hát már nem. Az emberek kapzsisága és nagyravágyósága miatt napról napra rosszabbul érzem magam. Ha nem fejezik be a kifosztásomat, akkor pár év múlva meghalok.
- Értem, és mit tehetnék ez ellen?
- Védje a környezetét, és legyen harmóniában önmagával. Írjon olyan cikket, mely megrázó és figyelemfelkeltő, akkor talán az emberek észhez térnek.
- Köszönöm, hogy időt szakított rám. Viszlát.
- Szívesen. Viszlát.
A munkatársaimnak elmondtam, hogy mi történt velem, és kértem, hogy segítsenek.
Hatalmas változás indult el hamarosan.
A Föld hálás köszönetet mondott nekünk, és bevallotta, hogy jobban érzi magát.
Írta: Szengyörgyvári Ivett
- Jó napot kívánok, én a Budapesti Hírlap riportere vagyok, feltehetnék néhány kérdést?
- Természetesen, csak nyugodtan.
- Egészségben él még most is?
- Hát már nem. Az emberek kapzsisága és nagyravágyósága miatt napról napra rosszabbul érzem magam. Ha nem fejezik be a kifosztásomat, akkor pár év múlva meghalok.
- Értem, és mit tehetnék ez ellen?
- Védje a környezetét, és legyen harmóniában önmagával. Írjon olyan cikket, mely megrázó és figyelemfelkeltő, akkor talán az emberek észhez térnek.
- Köszönöm, hogy időt szakított rám. Viszlát.
- Szívesen. Viszlát.
A munkatársaimnak elmondtam, hogy mi történt velem, és kértem, hogy segítsenek.
Hatalmas változás indult el hamarosan.
A Föld hálás köszönetet mondott nekünk, és bevallotta, hogy jobban érzi magát.
Írta: Szengyörgyvári Ivett
A Földnek lelke van
Sokat
gondolkodtam azon, hogy hol lehet a Föld lelke. Az írótársaim azt mondták, hogy
felesleges ezzel bajlódnom:
-
Ha, ha, ha!
Még hogy a Földnek lelke! Ez badarság!- Biztos, hogy van lelke! – kiáltottam a munkatársaimra.
Azzal mindenkit faképnél hagyva, elindultam a vándorutamra.
- Vajon hol lehet ez a bizonyos „lélek”? - tűnődtem magamban.
Egy szeméttel teli helyre érkeztem, ahol nagy sóhajtásokat hallottam:
- Jaj, jaj!
- Ez meg kicsoda! – kérdezősködtem.
- Hát csak én! … A Föld!
Valahogy elszomorodtam, mert a Föld lelkét vidámabbnak gondoltam.
-
- Én beteg vagyok! Ha az emberek továbbra sem könyörülnek meg rajtam, akkor meg fogok halni!
- De a lélek nagyon szép dolog! A tied mért pont ezen a ronda, koszos helyen van?
- Hát, tudod, ez a hely pár évvel ezelőtt még gyönyörű rét volt, tele madarakkal, virágokkal, és sokféle állattal. Ahogy telt – múlt az idő, az emberek megutálták a természetet, és telehordták szeméttel.
- Hogyan segíthetnék rajtad? – kérdeztem a Földtől.
- Kitakaríthatnád ezt a helyet, hogy ugyanolyan szép legyen, mint régen!
- Azt gondoltam, hogy ennyit minimum megtehetünk, annak az érdekében, hogy a Föld jól érezze magát.
Telefonáltam a munkatársaimnak, és először bocsánatot kértem tőlük. Utána elmeséltem nekik, hogy mi minden történt velem. Természetesen ők is megérkeztek. Együtt elhordtuk a szemetet, és egy kis idő múlva ugyanolyan szép lett minden, mint rég. Többé nem kellett hallanunk a Föld jajgatását, és nekünk is nagyon jól esett, hogy egy igazán jó cselekedetet tudtunk véghez vinni. Így már végleg bebizonyosodott az állításom: A Földnek lelke van!
Írta: Kondics Eszter
Egy növény élete a városban
Utálom ezeket a napokat, ami a gazdámnak és városi rokonainak friss levegő, az nekem kész kin! Debrecenben néha napokig tart a smogriadó, és én akkor is kikerülök a barátommal az ablakba. A szó legszorosabb értelmében fuldoklunk. Derelye néni mindig csodálkozik, mikor berak minket, hogy ezek olyan hamar tönkremennek. Nem dob ki, hanem föléleszt, és újra kezdődik előről. Derelye bácsi vérig sértett, amikor egy kiadós vacsora után ezt mondta:
Hogy a szagomra ilyet mondjanak, ezt kikérem magamnak. A Juci jácint az egyik legillatosabb növény egész Európában. Másnap reggeli után azért leellenőriztem a szagomat- vagyis az illatomat- ,és tényleg! Ázott smogszagom van. Rosszul lettem, szédelegtem. Szörnyű volt, kikértem a muskátlik véleményét, és ők is ugyanígy éreztek. Hát így teltek a napjaim.
Az egyik nap felcsöngetett valaki. A gazdám felengedte. Egy fehérköpenyes ember volt hatalmas szemüvegekkel.
- Elnézést, én egy Jacitanus Jacaniestrust keresek. Láttam, hogy itt van egy.
- Hogy mit tetszik keresni?- kérdezte Derelye néni.
Köznyelven egy Juci jácintot- mondta.
- Jaaaaaaaa! Az mindjárt más. Itt van- és ekkor átnyújtott engem.
- Igen, teljesen eredeti. Mikor kapta?
- Nagyon régen, kb.: 20- 30 évvel ezelőtt. Jól bírja!
- Bizony, mivel ez egy direkt városi növény. Akkoriban még jobb volt itt a levegő!
- Ez igaz, az utóbbi két évben mindig lekonyul.
- Megengedi, hogy elvigyem a laborba?
- Ha szaporítani akarják, én is kérek 1-2 darabot!
- Nem, ezt a növényt nem lehet szaporítani. Vizsgálatokat szeretnék rajta elvégezni.
-
Ekkor megfogta a cserepemet
és elvitt. Fél évig voltam a laborban. Nagyon megviselt. Volt, amikor több
tűvel szurkáltak, és volt olyan, hogy üvegbúra alatt fényjátékkal szórakoztattak,
máskor (ami mindenek között a legrosszabb volt) tesztelték, hogy bírom a
szmogot. Minden „vizsgán” átmentem, kivétel a füstösön, azon lekonyultam, és
csak tápanyaggal tudtak újra életet lehelni belém.
Teljesen megviselten
érkeztem haza. A professzor azt mondta, hogy kerüljek frissebb szobába. Be is
kerültem az üvegházba. Ott olyan meleg volt, és olyan poros volt minden, hogy
percek alatt tiszta kosz lettem. Mikor Derelye néni kinyitotta az ablakot,
olyan mennyiségű por szállt be az ablakon, amitől egy normális ember prüszkölni
kezdett volna. Engem pedig kitett az a párkányra úgy, hogy majdnem leestem.
Szörnyű, úgy prüszköltem, mint még soha. Majd megszakadtam. Egyszer csak hatalmas
gyerekzsivaj tört be az üvegházba. Tíz éve minden héten egyszer meglátogatják
gazdáimat az unokák. Akkora hacacárét csaptak, hogy majdnem leestem a harmadik
emeletről. Az ablakot becsukta a Marcsi, Derelye néni kisebbik lánya. Engem
viszont kinn hagyott. Nagyon féltem, ha a kisgazdám kinyitja az ablakot, nekem
végem. Nagyobb baj az volt, hogy olyan sok füstöt eregetett a szomszéd bácsi,
hogy tyuhaj!
Miután jobban megnéztem, láttam, hogy
műanyag flakonokat és gumikat éget. Szörnyű, megint rosszabbodott a szagom, és
már sárgultak, száradtak a leveleim. Lekonyultam, és ekkor bekövetkezett!
Bejött Karcsi gazdám nagyfia, és kinyitotta az ablakot. A következő, amit
észrevettem, hogy a férfi észre sem vette, hogy leestem. Ott sínylődtem
széttört cseréppel szanaszét esett földdel, és csak a házmester bácsi figyelt
fel rám. Megfogott egy söprűt, és félresöpört. Nemhogy felvett és elültetett
volna! Nem, inkább lesöpört, hogy ne legyek útban.
Ott
sínylődtem több napig, és mikor már végkimerülésemben akartam meghalni, arra
jött a tudós professzor. Amikor éppen be akart csöngetni, akkor vett észre.
Fölemelt, beletett egy szendvicses papírzacskóba, és olyan j ó humuszt öntött
bele, amitől azonnal föléledtem, és jól is laktam. Felnézett az ablakra, és egy
kis gondolkozás után elvitt. Csak először örültem neki, de aztán megijedtem: Jaj,
ne! Már megint a labor!” De nem, elvitt az ő saját otthonába, és betett egy jó
humuszos földes cserépbe. Ezután bedobozolt, és hosszú utazás után egy kedves
aranyos nő, bizonyos Bálint Józsefné kezébe kerültem. Nem tudtam felfogni
először a dolgokat, de most már tisztán látok. Elküldött a jóember a Kám
környékén lévő Jeli arborétumba, és rábízott Bálint Magdolna anyukájára. Azóta
is ott élek már a gyermekeimmel. Az emberek mindig megcsodálnak, és
elmosolyodnak, ha látnak.
Örülnék, ha majd te is
meglátogatnál. A természetet meg kell becsülni, mert hasznos.
,,Szeress minket és mi mind
megháláljuk!”
Írta: Krizsán Anna
A három aranyalmafa
El
is indultak a fiúk. Öt napig vándoroltak, míg végül egy erdőben rátaláltak a
három aranyalmafára. Olyan fáradtak voltak, hogy amint ledőltek, nyomban el is
aludtak. Másnap reggel a legkisebb fiú lement a közeli patakhoz, hozott vizet,
majd megöntözte vele a fát. Délben, miután megették a kenyerüket, a legkisebb
fiú újra lement a patakhoz vízért, s megöntözte. Vacsora után megint csak
megöntözte. A testvérei viszont egész álló nap csak lustálkodtak, ügyet sem
vetve az aranyalmafákra. Így ment ez egészen nyárig. Akkor a fák elkezdték
növeszteni az első termésüket. A legkisebb fiú még szorgalmasabban ápolta az
aranyalmafát. Nyár végére már gyönyörű almákat lehetett látni a fákon. Ekkor
mind a hárman felmásztak az aranyalmafákra. A legkisebb fiú könnyedén
leszakított egy almát. A testvérei meg bármennyire is rángatták a termést, nem
tudták leszakítani. A kisfiú még utoljára megöntözte az aranyalmafát, s
elindult haza.
Otthon az édesapja boldogan várta érkezését. A
két fiú lehet, hogy még mindig próbálja leszakítani az aranyalmát.
Írta: Vass Viktória
A mi fenyőnk
Sok évvel ezelőtt ültette nagyapám.
a kibuggyanó gyantacsíkba beragad a
nadrágom.
Évről-évre magasabb lesz, törekszik a Nap
felé,
Ha véletlenül eltévedek, irányt mutat
hazafelé.
Ágai közt a madarak is otthonra találnak,
Évek óta otthont ad egy búgó gerlepárnak.
Telente is csalogatja a sok éhes madarat,
Az eleséggel, mit nagyapa gondos kézzel
ráakaszt.
Tavasszal a kis vendégek hálásak az
ételért,
Vidám dallal, csivitelve repdesnek a
férgekért.
A varázslatos fa
Volt egyszer egy
favágó. Kiment az erdőre fát vágni. Ennek a favágónak volt egy nagyon éles
fejszéje. De egy fadarabot nem bírt megvágni. Próbálta, próbálta, de nem
sikerült.
A szél oda fújt
valamit. Egy papírlap volt az, és az volt ráírva, hogy ez egy varázsfa.
Kívánt egyet, s
amint belevágta a fejszéjét, vágya már valóra is vált. Gondolt egyet és
elindult a piacra. Amint odaért, odakiáltott az árusító szegény embereknek:
- Gyertek, szegények! Kívánjatok valamit, ami
megkönnyíti az életeteket!- Szeretnénk egy kevéske pénzt, amiből új szerszámokat vehetünk, és egy kényelmesebb házat, amiben megpihenhetünk munka után.
- Figyeljetek! Hallottad ezt varázsfa?
Belevágott és SUTTY , máris ott voltak az új házak és bennük egy erszény tele pénzzel.
- Használjátok egészséggel!
- Köszönjük, jó ember.
- Szívesen.
No, ezt meghallották a gazdagok, s azonnal a favágóhoz siettek.
-
- Parancsoljuk, hogy varázsolj nekünk is új házakat, és a kamránkat is töltsd fel minden földi jóval, erszényeinket, ládáinkat pénzzel és kincsekkel!
- Rendben, de most menjetek haza és várjátok a csodát!
- Esetleg egy sportkocsit is kívánhatnál még!
- Jó, jó! Menjetek már!
Nagyon mérges lett a favágó. Gondolta, hogy megtréfálja őket. Mikor megsuhintotta a fejszéjével a varázsfát, a fejében lévő sok-sok kívánságot a szegények javára ajánlotta. A szegény emberek nem értették, hogy történhetett meg ez a sok jó velük. A sok kinccsel szaladtak a favágóhoz.
- Mit csináljunk mi, ezzel a sok felesleges holmival?
- Tegyetek belátásotok szerint!
A szegények elindultak és a szomszédos községekben élő rokonaiknak széthordták a kincseket. Abban mindnyájan egyetértettek, hogy az őket sanyargató gazdagoknak pénzt nem, csak élelmet adtak. S elvárták, hogy minden nap, menjenek ki velük a mezőre és az erdőbe dolgozni.
Így gazdagok is megtanulták, hogy munka nélkül szerzett gazdagság múlandó.
A favágó is folytatta a munkáját tovább, a varázsfát pedig elrejtette. Úgy gondolta, hogy nem játszhatja el a szerencséjét, csak akkor veszi újra elő, amikor nagy szüksége lesz rá.
A falu népe megbecsülte a munkát, és boldogan éltek, amíg meg nem haltak.
A varázslatos fa pedig rejtve maradt. Keresd, lehet, hogy te találod meg! De, vigyázz, vissza ne élj vele!
Írta: Sümeghi Zalán
Itt a kikelet
Két kis cinke
játszik, bebújnak az odúba.
Holnapi március
kékje, tölgyek alján virág kékje, közeli tavasz reménye.
Itt van a tavasz
már, feléled a táj,
nyújtózkodó erdő
napra vár.
Bokor alján
halvány ibolya virág,
Avar alól kibújva
ontja illatát,
ébred a világ.
Szelíd e bájos kis
tavaszi virág…
Tavasz nap
kicsalogat füvet, rügyeket, s azt hirdeti mosolyával:
Itt a kikelet.
Írta: Szabó Júlia
A kis fa öröksége
Egyszer volt, hol
nem volt, élt egyszer egy ifjú tölgyfa, hetedhét határon túl a Rába folyó
partján. Őt választották az erdő királyának, mert olyan jó tulajdonságokkal
rendelkezett, mint amilyennel csak nagyon kevesen, vagy talán rajta kívül senki
sem. Nagyon jól viselte az erdő gondját.
Az évek teltek-múltak, évszakok
váltogatták egymást. Ősszel gyönyörű színes levelekkel pompázott, télen vakító,
fehér hó borította be, téli álmot aludt, bár ő még télen is éberebb volt
társainál, hiszen felügyelni kellett, míg a természet szundított. Nem esett
nehezére, mert tudta, hogy ez a feladata. Tavasszal hozta virágait, amit az
emberek barkáknak neveztek el, ősszel pedig makkjaival örvendeztette meg az
állatokat és a
gyakran
hozzá kiránduló embereket, gyermekeket. Az idő múlásával nem csak mi, emberek
leszünk évről-évre idősebbek, de a körülöttünk élő növények, így a fák is. Ez
az ifjú tölgyfa sem volt már annyira fiatal, még egy-két évig jól érezte magát,
de aztán lassan elkezdett fájni mindene. Idő közben közkedvelt kirándulóhely
lett, nagyon sokan látogattak el hozzá, nem csak családok, osztályok, egész
iskolák, de komoly művészeti találkozóhely is lett. Eljárt hát felette az idő,
nincs mit tenni. Ennek a fának volt egy unokaöccse, aki kiköpött úgy nézett ki,
mint az öreg, fiatalabb korában. Sőt még a gondoskodó természetét is örökölte,
tehát őrá esett a választása, amikor utódot keresett az erdő trónjára maga
helyett. A fiú boldogan vállalta a megtisztelő címet. Körbevezette az öreg
tölgy. Így szólt az unokaöccséhez:
- Jól csinálod
majd! Én már nem bírnám, hiszen 1000 év felett vagyok. Jó lesz pihengetni,
élvezni a még hátralévő éveket.
A fiú szomorú volt
kicsit, mégis mosolygott, és büszkén kihúzta magát.
- Dehogy-
válaszolt-, hiszen olyan jól végzed a dolgod! Mindenki tisztel, felnéznek rád
az állatok és a növények, bölcs döntéseiddel olyan jól irányítottad az egész
erdő sorsát!
- Persze, nem
állok az utadba.
Az öreg tölgy
szomorúan bár, de rámosolygott unokaöccsére, és elballagott. Az ifjú szintén
szomorú mosollyal bandukolt utána. Séta közben támadt egy ötlete, összehívta az
erdő lakóit, egy meglepetés búcsúztatót szerveztek, ahol méltó módon tudják
megünnepelni az 1000 éves tölgy nyugdíjba vonulását. Feldíszítették az egész
erdőt, versekkel, történetekkel készültek. Az idős fa értetlenül állt a tisztás
közepén, nem hitt a szemének, mikor mindenki „MEGLEPETÉS!” –t kiáltott.
Körülnézett, mindenki ott volt, akit csak ismert, könnyeivel küszködött. Azóta
nem volt többé szomorú az öreg tölgy, mert érezte, hogy szeretik, nagyra
becsülik, és továbbra is gyakran látogatták, nem csak az erdő lakói, de az
emberek is.
Azóta sajnos egy nagy viharban teljesen
elpusztult, de még így is, most is eljárnak hozzá az emberek, megemlékeznek
róla, és nagyon büszkék rá, hogy ilyen híres fa közelében élhetnek. Az
unokaöccse pedig büszkén állja a helyét. Bízunk benne, hogy egyszer olyan híres
lesz, mint 1000 éves őse.
Itt a vége, fuss el véle, ha nem
hiszed, járj utána.
Írta: Orosz Zsuzsanna
Csodálatos fák
Erdőn, mezőn gyakran járok,
S akkor mindig megcsodálom,
milyen szépek,magasak,
koronájuk hatalmas.
Évszakonként váltakoznak,
Évszakonként váltakoznak,
mindig gyönyörűséget hoznak.
Tavasszal virágba borul,
Egész nyáron csak virul,
Ősz szele ha megérinti
Leveleit elengedi.
Hogyha tél jön, megpihen,
új életre készül fel.
Friss levegőt, árnyat adnak
szeretem én nagyon a fákat.
Írta: Varga Dávid
2012. június 5., kedd
MEGHÍVÓ ZENÉS DÉLUTÁNRA
A RUMI RAJKI ISTVÁN ÁMK
ÁLTALÁNOS ISKOLA TANULÓI
SZERETETTEL ÉS MUZSIKÁVAL VÁRJÁK
MINDAZOKAT, AKIK ELLÁTOGATNAK
2012. JÚNIUS 7-ÉN,
CSÜTÖRTÖKÖN 17 ÓRÁRA
A RUMI KULTÚRA HÁZÁBA.
A FELLÉPŐK SZERTNÉK A KÖZÖNSÉGET
MEGAJÁNDÉKOZNI ÖRÖMZENÉLÉSSEL.
ÁLTALÁNOS ISKOLA TANULÓI
SZERETETTEL ÉS MUZSIKÁVAL VÁRJÁK
MINDAZOKAT, AKIK ELLÁTOGATNAK
2012. JÚNIUS 7-ÉN,
CSÜTÖRTÖKÖN 17 ÓRÁRA
A RUMI KULTÚRA HÁZÁBA.
A FELLÉPŐK SZERTNÉK A KÖZÖNSÉGET
MEGAJÁNDÉKOZNI ÖRÖMZENÉLÉSSEL.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)