RAJZÓRA

Kinga gyönyörű kislány volt. Hosszú, ébenfekete haja csak úgy lobogott a szélben. Bátyját  Marcinak hívták. Kinga az osztálytársaival ellenben nem igazán szeretett iskolába járni, ezért jó nagy volt a különbség közte és a többi kisdiák között. Az utcában, ahol ő lakott, több barátnője is akadt, ezért nem árválkodott.

Csak egy dologtól tartott nagyon Kinga, mégpedig a rajzóráktól és Piroska nénitől, a tanárnőtől. Amikor meghallotta azt a mondatot, hogy „Rajzold le a mesét!”már nagyon szomorú lett. Nem ment neki a rajzolás, csúnyácska rajzok születtek. Az édesanyja hiába biztatta, hogy ne féljen, egyszer igazi remekműveket fog ő is alkotni! Piroska néni meg egy hárpia volt. Folyton ordibált, és Kinga szerint, utálta a csúnyán rajzolókat, így Kingát is. Egy nap éppen rajzórán festeni kellett. Mindenki egy számára kedves élményre gondolt, és megpróbálta a fehér papírlapon valamilyen formában megjeleníteni. Kinga azonban kiborította a festéket!

A padló tele lett apró színfoltokkal. Kinga megmerevedett, és várta, hogy valaki csak megsajnálja, és segít feltörölni a padlót, de nem nagyon jött a segítség. Csak ronda beszólásokat kapott a társaitól:

- Mi van, te színvak! Nem látod, hogy csupa festék miattad a padló! Piroska néni már majdnem üvöltözni kezdett, amikor Kinga felállt. Még volt benne annyi merészség ebben a kínos pillanatban, hogy feltegye a kezét és nem hagyja magát:

- Bocsánat, véletlen volt. Kérem, ne haragudjon!

Néma csend lett. És Piroska néni sem kezdett el üvöltözni, hanem segített a festéket feltakarítani. Kinga már nem félt. Piroska nénit pedig igazán kedvesnek látta.

        Suli után Kinga nem a tévé elé ült le, hanem az „Itt a Színpad” című versmondó versenyre gyakorolt. A gyakorlás után pedig elhatározta, hogy rajzol valami szépet, Kingásat, Piroska néninek.

Kondics Eszter 5. o.