2011. május 18., szerda

Farsang

A felsősök és az alsósok farsangja idén is nagyszerűre sikeredett. Elmesélem nektek (Ivánfai Rebeka), hogy éreztem magam.

Felsősök farsangja: ,, Mikor beléptem a terembe, hát azt hittem farsang se lesz, annyira kevesen voltak. De ahogy telt az idő a ,,tömeg” ellepte a termet. Magam is részt vettem egy show-ban, méghozzá, mint minden évben, most is felléptünk az Energys lányokkal. Majdnem utolsók voltunk, de szerencsére elértük a tanárok meglepetés produkcióját. A neve: POKOLI TÁNC.
A függöny elhúzódott, és hirtelen táncoló ördögök lepték el a színpadot. Nagy volt az ováció, mindenki sikítozott. Ezt már csak az fokozhatta, amikor Gábor tanár úr egy angyalnak, Gyula bácsi pedig egy boszorkánynak öltözve lépett a közönség elé, és ekkor a tömeg még jobban őrjöngött. A végén az igazgató urat csábították fel a színpadra. Ezután egy hosszú szünet alatt mindenki kedvére ehetett, ihatott a büfében. Miután ennek is vége lett, következett a tombola, melyen sok ajándékot lehetett nyerni, hisz annyi felajánlás érkezett. A főnyereményt, egy fincsi tortát, a 7. osztályos, T. F. nyerte meg. Következett a legutolsó program, a tánc, melyen mindenki felhőtlen jókedvvel jártatta lábait a táncparketten, a színpad előtt. A tavalyi 8. osztálynak is visszahúzott a szíve
(szerintem), ugyanis ők is örömmel jöttek el bulizni.

Alsósok farsangja:
„Mikor másnap ide is eljöttem, annyian voltak, hogy én az ajtóban álltam. Persze ez várható volt, hogy a szülők eljönnek megnézni gyerekeiket, de hogy ennyien...
Tehát a műsor elkezdődött az elsősökkel, akik egy nagyon aranyos produkciót adtak elő, azután jött a többi osztály. Hát, ha hiszitek, ha nem, a 4. osztályos fiúk elegáns ruhát kaptak fel, és kiálltak egymaguk táncolni. Ezután szünet, aztán tombola jött, melyen a felajánlások végeláthatatlan sora a színpadon hevert. Több mint egy órán át, osztottuk az ajándékokat a nyerteseknek. Mire ennek vége lett, már odakint besötétedett, így a táncra nem sok idő jutott. Persze volt legalább 5 utolsó szám, amit kértünk, mert nem akartunk hazamenni, és mindig azt mondtuk, hogy: Még egy utolsó számot haaaaaaaaaad. A tényleg utolsó szám után hazamentünk egy ilyen hosszú nap után.”


                                                                                        Írta: Ivánfai Rebeka

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése