2011. május 18., szerda

Kistérségi komplex tanulmányi verseny

Minden évben megrendezzük a kistérségi versenyt, amelyen a negyedikes és a nyolcadikas tanulók mérik össze tudásukat különböző tantárgyakban. Az idén mi is részt vettünk az eseményen 4 fős kis csapatunkkal a nyolcadik osztályból.

        Az első fordulót otthon kellett megírnunk, a másodikat pedig a Kultúra Házában. Több településről érkeztek hozzánk diákok, hogy eldöntsük, melyik csapat lesz a nyerő. A verseny egy rövid megnyitóval kezdődött, majd mi, a nyolcadikosok, átmentünk a könyvtárba.

        Itt megkaptuk az első feladatsort, a matekot, ami egész jól sikerült. Másodszor magyar nyelv és irodalomból oldottuk meg a feladatokat. Utána pedig még hátra volt az idegen nyelv, történelem és a természetismeret tantárgya. Egész jól sikerültek, ezt mutatják az eredmények is. Összességében másodikak lettünk. A versengés vidáman telt, sokat nevettünk, de ennek ellenére kihoztunk magunkból a maximumot. Rendezők is nagyon aranyosak voltak, adtak tollat, könyvjelzőt, enni- és innivalót. A helyezésért sok ajándék járt.

        Jó hagyomány ez iskolánkban. Igaz, hogy sok munkával jár, de
sok tapasztalatot szereztünk vele.
                                                                        Írta: Takács Nóra, Németh Zsófia

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése